A szombati nap a pihenésé volt. Fél kilenc körül keltem és utána se csináltam semmi érdemit. A TV-ben ment a Könyvtolvaj. Egyszer már neki kezdtem a könyvnek, de pont nem volt időm olvasni, ezért félre tettem, de már alig várom, hogy újra neki kezdjek, a film alapján nagyon tetszik a történet. Kíváncsi vagyok, hogy mekkora élményt fog így nyújtani, mert általában először olvasok és utána nézem meg a filmet.
Vasárnap délelőtt 11-re beszéltük meg Gárgyánékkal a Széchenyi térre. Amikor oda értem, Ő már a Lipótiban ült. Bementem és nagyon vicces lehettem mert egyből ki is fordultam, amikor nem láttam, csak azután vettem észre, írt, hogy az emeleten ül. Közben odaért még egy ismerősünk, már azt kicsit sokalltam, hogy a két kávéért és a mákos rétesemért ezer valamennyit fizettünk. Arról nem is beszélve, hogy Gárgyán kávéját addigra elfelejtették és még nekünk kellett lemennünk a szinte üres pékségben a kávéért. A kezdeti negatív benyomást csillapította a tejeskávém, de aztán hozzá láttam a réteshez, amihez persze evőeszközt nem kaptam. Az a rétes nem tudom mikori lehetett, de szabályosan küzdenem kellett vele, hogy evés közben ne fojtson meg. Borzasztó volt. Nem is tudom ettem-e már ilyen rosszat valaha.
Miután sikerült leküzdenem a rétest még elmentem fogselymezni, aztán célba vettük a ligetet. Évek óta nem voltam ilyen vásáron. Nem igazán vonzanak az árusok, az a rengeteg ember meg egyenesen taszít. Szerencsére így vasárnap délkörül csak lézengtek. Végigmentünk az árusokon, legalább a kétharmada kaját árult, majd megnéztük a forgókat. Életemben két alkalomra emlékszem amikor forgón ültem. Azóta se jött meg a kedvem hozzá, néhánytól már akkor kirázott a hideg, amikor elmentem mellette. Barbara még lőni akart, de aztán inkább a labdadobást választotta. Körülbelül ekkora láttuk elérkezettnek az időt ahhoz, hogy megigyunk egy sört. Különböző kézműves söröket próbáltunk ki, de nekem, miután nagyon ritkán iszom sört nem nyújtott nagyobb élményt mint egy bolti.
Amikor befejeztük az első korsó sört elindultunk megkeresni a Toi Toi-okat. Még mindig undorítóak. Nem tudom mért nem használják legalább azokat a konténeres mobil WC-ket. Már azok is egy fokkal kulturáltabbak. Magunkat ismerve már azért korábban eljövünk egy ilyen helyről, hogy ne kelljen a Toi Toi-okat használni. Nyilván nekem igazából mindegy, sőt még az első pillanatban tisztának is tűnt. De én fesztiválos körülményekhez vagyok szokva. Másodszor viszont nem kellett volna megnézni.
Vettünk még egy sört, még azt is megittuk ott, aztán idejét láttuk a távozásnak. Mikor a hídon sétáltunk kisütött a nap, egyből sokkal kellemesebb lett az idő, a Ligetben már kezdtünk fázni. Ezért úgy gondoltuk egy napos teraszon még egy sör belefér. Miközben azon gondolkoztunk, hova lehetne beülni, a hídról megláttuk, hogy kinyitott a Lejtő. Arra sétáltunk és ki is szemeltünk néhány napos padot, örömmel konstatáltuk, hogy nem mindet árnyékolják a napernyők. Kértünk két sört és épp kényelembe helyeztük magunkat, amikor ismerősök közeledtek. Stefanik, akivel a középiskola óta tartunk fent szoros baráti kapcsolatot csatlakozott hozzánk barátjával, később egy másik volt osztálytársunk, Ádám is oda ült. Miközben jól elbeszélgettünk jöttem rá, hogy aznap csak egy kiflit, és azt a borzasztó rétest ettem, ezért Gárgyánnal beugrottunk egy közeli pizzázóba. Miközben vártuk a négysajtost kicsit át is melegedtünk mert a nap már jóideje lement. Evés után elkísértem még Barbarát a busz pályaudvarra, majd elindultam bort venni, mielőtt Dóráékhoz megyek.
Vele még egy kicsit iszogattunk, majd aludni mentünk. Hétfőn délben még beugrottam egy tányér zöldborsólevesre a Nagyszüleimhez, majd hazamentem. Délután még angoloztam, átnéztem az előző részeket, kiváltképp azért, mert a csütörtöki órára nem sikerült bemennem. Lefekvés előtt új könyvet kezdtem, a Szél nevét Rothfusstól.
